Változik a vállalkozások számára elérhető TÁMOP pályázatok beadási határideje!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint megváltozik több már meghirdetésre került pályázat beadási határideje. A változás az alábbi pályázatokat fogja érinteni:

  • A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések – Rugalmas munkahelyek – TÁMOP-2.4.5-12/7
  • A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések – Vállalati és intézményi napközbeni gyermek-ellátási szolgáltatások létrehozása - TÁMOP-2.4.5-12/5
  • Munkahelyi képzések támogatása mikro-és kisvállalkozások számára – TÁMOP – 2.1.3.A-12

A pályázatokat a kitöltő programok hiányában a tervezett május 1-ei időponttól még nem lehet benyújtani. A pályázatok a kitöltő programok elkészülte után várhatóan még ebben a hónapban benyújthatók lesznek. A pontos időpontokat a nyilvánosságra kerülés után honlapunkon ismertetjük és a letölthető dokumentumokban javítjuk.

Az egészségre nevelés pályázat (TÁMOP 6.1.2) esetében megjelent közlemény szerint a vállalkozások május 31-től, az önkormányzatok és civil szervezetek július 1-től nyújthatják be pályázataikat.

Érdemes felkészülni a pályázatok beadására és összeállított dokumentációval várni a fejleményeket!

Amennyiben kérdésük van hívják pályázatírónkat a 30 450 40 98-as számon!

Pályázatírás Szekszárdon és Pécsen, Baranya és Tolna megyében!

Információs nap Pécsett az iskolai tehetségondozást támogató pályázatokról!

A mai nap került megrendezésre a Pécsett a Hotel Palatinus dísztermében egy iskolai pályázatokról szóló információs nap. A nagy érdeklődést elsősorban a TÁMOP-3.4.3-11 “Iskolai tehetséggondozás” és a TÁMOP-3.4.4/B-11 “Országos tehetségsegítő hálózat létrehozása – (Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program)” című pályázati kiírások bemutatása váltotta ki.

Nagy Adrien az Esza Nonprofit Kft. munkatársa ismertette az említett TÁMOP pályázatok jellemzőit és hasznos információkkal is szolgált a pályázók számára. Fontos, hogy új útmutató jelenik meg a jövő héten és várhatóan a pályázat benyújtási határideje is módosulni fog (május 7-re), a kitöltőprogram megjelenése és a több pályázati melléklet korrekciója is várható. Az előadó felhívta a figyelmet a pályázati rendszer kisebb módosulására, hiszen ezek a pályázatok már a közelmúltban módosult kormányrendelet (4/2011. (I.28) Kormányrendelet) alapján lettek kiírva. Érdemes figyelni a GYIK-ban megjelenő válaszokat mert több kisebb korrekció várhatóan itt fog megjelenni (amennyiben a projektmenedzser és szakmai vezető egy személy akkor is lehet megbízási szerződéssel alkalmazni, az elvárt intézményi tehetséggondozás terén szerzett szakmai tapasztalat kritériuma definiálásra kerül, az adatszolgáltatásról szóló nyilatkozat a TÁMOP 3.4.3-ban .pdf formában jelent meg, de nyugodtan használható a TÁMOP 3.4.4-hez kiadott .doc formátum, stb.). Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy a pályázatokat csomagként kell feladni. (Vigyázat postafiókra címezve nem veszi át a posta!) Ez azért van , mivel a pályázatok elbírálása folyamatos és a várható nagy érdeklődésre való tekintettel, akár a küldemények feladásának időpontján is múlhat pályázatunk sikere. Ez pedig a csomagok esetében van perc pontossággal feltüntetve a küldeményen, lehetőséget adva a pályázatok sorrendjének pontos megállapítására. Indul tehát a nagy versenyfutás, várhatóan a jól összerakott és a beadási határidő kezdetének közelében benyújtott pályázatok lehetnek sikeresek.

Amennyiben Ön is érdeklődik a pályázat iránt szívesen leszünk segítségére, hogy pályázata a nyertesek között legyen. Cégünk TÁMOP pályázatok készítésével foglalkozik. Pályázatírás Pécsett és Szekszárdon, Baranya és Tolna megyében.

Nagy Dávid

pályázatíró – Info-Partner Szociális Szövetkezet

Az iskolai tehetséggondozásról számos szakmai anyag és hasznos információ található a Magyar Géniusz Portálon.

Megrendezésre került a Széchenyi Programiroda szakmai konferencia Pécsett

A közelmúltban Pécsett és napokban Szekszárdon megnyíló Széchenyi Programirodák adták az apropót a dél-dunántúli szervezetek meghívásával zajló szakmai konferencia megszervezésére. Az előadások az Új Széchenyi Terv megvalósulását, az aktuális és jövőbeni pályázatok alakulását, a Széchenyi Programirodák működését voltak hivatottak bemutatni.

A Kodály Központban megjelent nagy számú elsősorban Baranya és Tolna megyei vállalkozás, önkormányzat és civil szervezet képviselőit Csizi Péter Pécs alpolgármestere köszöntötte.

Az első előadást Szentgyörgyi Dávid regionális igazgató tartotta, bemutatva a Széchenyi Programirodák működését, feladatait, szervezeti felépítését. Hangsúlyozta, hogy a programirodák elsősorban a tájékoztatás, tanácsadás, irodahálózat működtetése és az intézményrendszer támogatása céljából jöttek létre. Felhívta a figyelmet, hogy a hónap végére Pécsett, Szekszárdon és Kaposváron is működik Programiroda.

Ezt követően Dr. Farkas Tibor Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője tartott igen informatív előadást a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program (DDOP) megvalósulásáról. Az előadásból megtudhattuk, hogy a közel 50 Mrd. Forint támogatás még kiosztásra kerül a 2013 végén lezáruló operatív programban.

A gazdaságfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban elmondta, hogy még 250 millió Ft pályázható az idei ipartelepítésre szánt forrásokból (DDOP 1.1.1), 2012-ben is lesz a klaszterek fejlesztésére kiírt pályázat és várhatóan forrásokat fognak átcsoportosítani a nagy sikerű telephely fejlesztési pályázatokra.

A turizmus fejlesztési pályázatokkal kapcsolatosan megjegyezte, hogy még 300 millió Ft-os keret áll rendelkezésre az idei turisztikai szolgáltatásfejlesztés forrásából, és az év végén várható a turisztikai vonzerők fejlesztésére kiírt pályázat. Jövőre újra pályázható lesz a turisztikai szálláshelyek fejlesztése sőt újak létesítése is.

A közszféra támogatására jelentős összegek állnak még rendelkezésre a kerékpárutak létesítésére és a kistelepülések szennyvízkezelésére.

Később Tóth Lívia Széchenyi Programiroda csoportvezető előadását hallhattuk az aktuális és jövőbeni pályázati lehetőségekről. Előadásában kiemelte, hogy jövőre is pályázható lesz a mikrovállalkozások támogatása (GOP 2.1.1/M) és az innovációs eredmények hasznosításának támogatása (GOP 1.3.1/C) pályázat. A civil szervezetek számára az önkéntesség terjesztésére (TÁMOP-5.5.2) és az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok (TÁMOP-6.1.2) megvalósítására kiírt pályázatokat ajánlotta. Felhívta a figyelmet, hogy jövőre is pályázhatók lesznek a nagy sikerű komplex energiahatékonyságot (KEOP 4.9.0) és megújuló energia felhasználást (KEOP-4.2.0) támogató pályázatok.

A résztevevők ezek után a mikrohitel pályázatok részleteit, egy konkrét megvalósult pályázat bemutatását is meghallgathatták, illetve tájékozódhattak a kihelyezett információs pontokon.

Amennyiben érdeklik önt a konferencián ismertetett pályázatok részletei, hívja ingyenes pályázati tanácsadási vagy személyre szabott pályázatfigyelési , pályázatírási szolgáltatásért a 06 30 450 40 98-as számot!

Nagy Dávid, pályázatíró

Info-Partner Szociális Szövetkezet

Elindult az Info-partner honlapja

Kedves látogatóink!

Örömmel tudatjuk partnereinkkel és az érdeklődőkkel, hogy 2011.10.03.-án elindult a honlapunk. Kérem, tekintsék meg oldalunkat, ismerkedjenek meg szolgáltatásainkkal és az általunk kínált lehetőségekkel!

Az Info-Partner Szociális Szövetkezet tevékenysége sokrétű. Elsősorban vállalkozások, civil szervezetek számára kínálunk tanácsadási, pályázatírási, honlapkészítési és marketing szolgáltatásokat. A pályázatírás mellett pályázat figyelés és megvalósítás is szerepel a kínálatunkban. A marketing területén elsősorban az online marketingre helyezzük a hangsúlyt, de vállaljuk teljes marketingkampányok megszervezését is. Tevékenységünket elsősorban Szekszárd és Pécs környékére, Tolna és Baranya megyére kívánjuk összpontosítani, de lehetőség van az ország bármely területéről igénybe venni azokat.

Észrevételeiket szívesen fogadjuk az info@info-partner.hu címen.

Üdvözlettel,

az Info-partner Szociális Szövetkezet csapata