„A tartománynév (angolosan domainnév, illetve magyarítva doménnév) egy számítógép egyedi neve az interneten, amely megkülönbözteti a többitől. A tartománynevek csupán címkék, melyeket a nehezen megjegyezhető IP-címek helyett használhatunk.” Wikipedia
Mi a doménnév?
A webcím része, mely minden honlapra nézve egyedi. A böngésző címsorába írva látogathatjuk meg az adott honlapot:

Ha a kiválasztott nevet regisztráltatjuk, az nyilvántartásba kerül, és évente fenntartási díjat fizetünk érte.
Hogyan válasszunk?
Két irányba indulhatunk el a megfelelő doménnév kiválasztásakor.
Ha a webes keresőkből szeretnénk látogatókat szerezni, akkor célszerű a tevékenység szerinti névválasztás. Ennek előnye, hogy a doménnévbe foglalt kulcsszóra könnyebb jó pozíciót szerezni a keresők találati listáján.
A legjobb címek általában már foglaltak, így valamilyen kiegészítést kell hozzá tenni. Ilyen lehetőség például tevékenységet várossal vagy valamilyen raggal bővíteni, úgy hogy az eredeti szavakat is tartalmazza, pl. szekszardiborok.hu, vagy használhatjuk a kötőjeles verziót, mint pl. szekszardi-bor.hu. Sok lehetőség van, ám ezek a kiegészítések mind elvesznek egy kicsit a domén értékéből.
Fontos szempont, hogy megjegyezhető legyen a webes cím. Kerülni kell az értelmetlen vagy túl hosszú, sok szóból álló doménnevet. A kötőjeles forma például írásban jobban értelmezhető, mert elkülönülnek a szavak, ám szóbeli kommunikációban komplikáltabb átadni.
Bár kevésbé használt, de lehetőség van ékezetes nevek regisztrálására is. Felettébb kellemetlen, ha konkurensünk foglalja le a mi nevünk ékezetes verzióját. Ugyanez igaz lehet a kötőjeles formára, .eu, .com stb. végződésekre. Nehéz megmondani, hol van egy ésszerű határ.
Másik lehetőség a cégnév szerinti domén választás. Mivel ez általában egyedi, így valószínűleg még nem foglalt. Előnye, hogy ügyfeleink könnyebben megjegyzik és a böngészőbe direkt írva rátalálnak oldalunkra.
Szerencsés eset, ha már a cégnevünk is tartalmaz tevékenységünkre jellemző szavakat, így lehet pl.: szekszardiborkft.hu. Ekkor mind a két irány előnyeit kiaknázhatjuk, ezt már a cég alapításakor érdemes figyelembe venni.
Ezen a címen lehet tájékozódni, hogy a tervezett címünk szabad-e:
http://www.domain.hu/domain/szabad-e/
Doménnév választás szabályai
A név 2-40 karakter hosszúságú lehet a latin ábécé kisbetűit (a-z), numerikus karaktereket (0-9) és kötőjelet (-) tartalmazhat.
Lehetőség van a magyar ékezetes betűk használatára is, de ezek kódolva jelenhetnek meg, ezért használatuk inkább csak az ékezet nélküli verzió mellett ajánlott.
További szabály, hogy a doménnév elején és végén betű vagy numerikus karakter állhat, illetve nem lehet egymás után több kötőjel.
Összefoglalva:
• Legyünk tisztában a névválasztás szabályaival!
• Rövid, könnyen megjegyezhető nevet válasszunk!
• Ha címünk a kulcsszavunkat is tartalmazza, az segíti a keresőoptimalizálást!
• Gondoljunk az ékezetes vagy nemzetközi végződéses formákra is!
• Ellenőrizzük, hogy szabad-e a kiválasztott doménnév!
Honlapkészítés Szekszárd és Pécs vonzáskörzetében! Amennyiben minket választ weboldala elkészítésére, segítünk a doménnév választásban és az ügyintézést is vállaljuk!